Ezt a férfit nagyon szerethetik az Istenek. Mert vitalitása, nyugalma és könnyedsége azt sugallja, hogy gondtalan az élete és nincs semmilyen problémája. Közhely, hogy jóképű férfi. Kétségtelen, hogy nem a világ legnagyobb színésze. De tény, hogy elbűvölő, karizmatikus jelenség. Meglepő, hogy olyan vonzereje a régi Hollywood klasszikus kalandfilmjeinek sztárjaira Douglas Fairbanksre vagy Errol Flynnre emlékeztet. Furcsa, hogy háta közepéig érő, hosszú fekete hajjal, testhez tapadó nadrágban, zekében, csizmában jelenik meg. Teljes vértezetben a harcra. Már csak a kard hiányzik az oldaláról - amivel vámpírokat kaszabol a Van Helsing címszereplőjeként. Megnyerő jelenség, magával ragadó lendülettel. Sziruposan hangozhat, de mosolyából nemcsak energikusság, hanem tiszta szeretet sugárzik. Az X-Men, a Kardhal, a Kate és Leopold ausztrál sztárjával a vámpíros kalandfilm prágai forgatásán beszéltünk, miközben ő az ebédjét próbálta elfogyasztani, a sok mondanivaló miatt nem sok sikerrel.

filmhu: Nem aggódott amiatt, hogyan fog kinézni hosszú hajjal?

Hugh Jackman:  A 80-as években a feleségem belezúgott a hosszú hajú akciófilm-sztárba, Lorenzo Lamas-ba. Most ő imádja a legjobban, hogy nem vágtam le a hajam. Elég sok déjá vu-je van manapság…

filmhu: Hollywood Ausztráliából importálta a romantikus kalandhőst, Errol Flynnt. Végigmérve Önt, nem nehéz megállapítani, hogy itt az ausztrál utánpótlás.

"Az X-Menre nagyon fel kellett hoznom magam fizikailag"

H.J.: X-Menre (2003) nagyon fel kellett hoznom magam fizikailag. Nem csak esztétikai értelemben. A fittségemnek tökéletesen kellett passzolnia a szerep által megkövetelt fizikai feladatokhoz, mert sok mindent magam végeztem el. Abban és ebben a filmben sem mindig a kaszkadőrök ugranak be helyettem a rázósabb jelenetekbe. Itt például alig minden második nap akad a kaszkadőrnek dolga. Ma sokkal több párbaj van, mint bármelyik régi Errol Flynn-filmben. De az üres akció nem tölt meg egy filmet. Errol Flynn Robin Hoodjában (1938) az volt az óriási, hogy a néző láthatta, ha a hős mérges, érezhette az érzelmet, ami a kardpárbajt vagy a csatát elindította, ugyanakkor nem veszett el a dolog bája, az a könnyedség, az a lovagi, fennhéjázó attitűd, ahogy miszlikre aprította ellenségeit. A legjobb kardozós mozik nagyon is hihetőek. Az

filmhu: Drakulát mindenki ismeri. Van Helsinget nem. Ez a vámpírvadász nem tartozik a Drakula-mítosz központi alakjai közé, inkább mellékszereplőként használták. Mégis olyan színészek keltették életre, mint Peter Cushing, Anthony Hopkins vagy Laurence Olivier. Milyen ember az Ön Van Helsingje?

H.J.: A történet legtöbb szereplője számára Van Helsing nagyon titokzatos ember. Vannak a személyiségének olyan részei, amiket nem képes megérteni. Nem fedi az életét amnézia, de élnek bizonyos késztetések benne, amikkel nem tud mit kezdeni. Nem érti, mi hajtja valójában, és egész végig ennek megértésére törekszik. Azt hiszem, ezzel mindannyian így vagyunk (nevet).

filmhu: Általában hogyan áll neki egy karakter kidolgozásának?

"Amikor Mr. Hyde-ot meggyilkolja, az nem okoz neki örömet"

H.J.: Négy évig tanultam színészetet, akár a végtelenségig el tudnék szórakozni a részletekkel. Először is a körülményekkel kell kiegyezned, amik adottak. Elolvasom a könyvet, legalább tizenötször(!), és végigjegyzetelem. Leírom milyen emberről van szó, honnan jött, mit akar, mik a céljai. Amikor egy idő után oda lyukadok ki, hogy mi a karakter életének az értelme, akkor már nagyon mélyen járok, talán elértem egy titkát. Olyan ez, mint a detektív-munka. Ezután jön be a képbe a kreativitás: ki kell találnom olyan dolgokat, amik nem szerepelnek a forgatókönyv oldalain, de tudom, hogy hasznosak lehetnek a figura jellemzésében. Kidolgozom a külsejét. Egy kicsit hasonlít ez a Sztanyiszlavszkij-féle módszerre: amikor különféle trükkös dolgokat alkalmazunk a gesztusokban, járásban, szempillantásban. öltözködésben, hajviseletben. Sok mindent kipróbálok, akár egy óra alatt a feje tetejére állhat a karakter, és teljesen új figurává változhat. Ezért van az, hogy minden színész egy kicsit ideges, amikor új szerepet kap, mert eljön a pillanat, amikor azt mondja: „Nem tudom, hogy meg tudom-e jól csinálni.” Hiszen rengeteg meglepetés és változás vár rá. A forgatás kezdete előtt hat hónappal léptem be a filmbe, elegendő időm volt kitalálni a részleteket. Először tizenöt oldalas jegyzetet adtam a rendezőnek a szerepemről. Egy része persze hülyeség, de a jó ötleteket megfogadta. Kitaláltam például, hogy amikor Van Helsing a film elején Mr. Hyde-ot meggyilkolja, az nem okoz neki örömet. Bár megölte ellenségét, hibázott, mert elmulasztotta megmenteni a benne lakozó Mr. Jekyll lelkét, akit Mr. Hyde elnyomott. Megölte mindkettőt, holott csak az egyik a személyiség-rész küzdött ellene. Ezért üres a győzelem. Ilyesmiket szoktam belevinni egy filmbe.

filmhu: Hogyan bírja a külföldi forgatást, hogy hónapokig nem lehet otthon?

H.J.: Stúdiókban forgatni látástól-vakulásig, ez az, ami nehéz. De az ilyen forgatások, mint ez a prágai, egyáltalán nem rosszak, mert magammal hozhatom a kisfiam. A cseh nyelv már elég jól megy neki. Jobban, mint nekem! Tegnap elmentünk a parkba játszani, odajött egy másik kölyök, csehül szóltam hozzá, mire a kisfiam felpattant: „Mit mondtál? Én is tudok csehül, nem kell a segítséged! Dobri den!” Prágában forgatni igazi ajándék az élettől. Az itteni stáb kitűnő, és ezt nemcsak udvariasságból mondom. A környezet, a vizuális benyomás káprázatos. A film nagyon sokat merít abból a sötétségből és fényből, a történelmi mélységekből, ami itt mindent körülvesz. Különösen télen, nagyon erős melankólia honol errefelé, igen, talán ez a legjobb szó. Tudja, a dolgok aurája itt teljesen más. A Van Helsing nagyon ambiciózus film. Steve nemcsak egy újabb popcorn-mozit akar készíteni, hanem nagy epikus filmet. A vége az igazi teszt: egy nagyon meglepő fordulat.

filmhu: Jóképű férfi lévén, a történetek, amelyekben szerepel, nem nélkülözhetik a szerelmi szálat. Mi történik akkor, ha nem találja meg az összhangot a partnernőjével?

Mindig megtalálja az összhangot Halle Berryvel a Kardhalban

H.J.: Eddig nem történt meg. Amennyiben egyszer így alakul, csak annyit mondhatok: ha egy színész nem képes arra, hogy naponta legalább tizenöt percig elhitesse a kamera előtt, hogy szeret valakit, akkor ideje más állás után néznie (nevet).

filmhu: Ön nagyon karizmatikus.

H.J.: (Zavartan) Ó, nem is tudom…

filmhu: Ez adottság.

H.J.: Nem tehetek róla. A színész csatorna. De nem száz százalékig. Még a legjobb, úgynevezett „átalakuló színészeknek” is kell adniuk magukból valamit. A színész azért él, hogy a lehető legmegfelelőbb módon kommunikálja mások felé a benne lévő spirituszt, énje esszenciális részét. Az imént elmondott trükkök összehordása után végül eljön a pillanat, amikor nem lehet mást tenni, mint kommunikálni. A közönséggel.

filmhu: Vagyis azért választotta a színészi pályát, hogy kapcsolatba lépjen másokkal.

H.J.: Pontosan! 23 éves lehettem, amikor először komolyan vettem ezt a munkát. Addig csak hobbiként űztem, mint a sportot. Sosem hittem, hogy egyszer akár egy jó karriert is befuthatok vele. Arról még csak álmodni sem mertem, hogy egyenesen Hollywoodban tehetem ezt. Amíg úgy érzed, az a dolgod, hogy sztorikat közvetíts, nagyon felszabadító élmény tud lenni a színészet. De ha már azzal törődsz, meg kell változtatnod az image-edet, hogy sikeres legyél, az fárasztó és unalmas. Nekem nincs energiám erre. Nem jöttem még rá, hogy miért. Tudom, hogy csakis a tiszta színjátszás érdekel.

filmhu: De a színészet arról is szól, hogy a színész megpróbál szeretet kapni a közönségétől.

H.J.:  Most elkezdett belém vetíteni dolgokat! (Gyerekes örömmel nevet) Egy bizonyos szinten ez is a színészkedés része. Akarom, hogy az emberek szeressék a filmjeimet? Igen. Sokan becsülnek engem a világ minden táján. Hé, ezzel a gondolattal, már rögtönzött pszichoterápiás ülésbe kezdünk! Emlékszem, amikor A szépség és szörnyeteg színpadi változatában szerepeltem Ausztráliában, megesett, hogy kifütyültek a színpadról. Ez volt életem legfelkavaróbb élménye! Ugyanakkor tudtam, hogy vannak néhányan, akik úgy gondolják, jó munkát végeztem. Ám a helyzet nem olyan egyszerű, hogy én, a színész, azt mondom a közönségnek, „Kérem szépen, tessenek engem szeretni!” Azt szeretném, hogy az emberek szeressék a történetet, és ennek részeként az én alakításomat.

filmhu: Mi képes lehervasztani ezt az üde mosolyt az arcáról?

"Az emberek szeressék az alakításomat" Meg Ryannel a Kate és Leopoldban

H.J.: A középszerűség. (Hosszan elgondolkodik) Szívesen szerepelnék olyan filmekben, amelyekben a szerepem még inkább bátorság és kockázat kérdése. Ezért is örülök, hogy Nicole (Kidman) kapta az Oscart. Ő sosem gyáva kockázatot vállalni. Nem akarok átlagos lenni, azzal megaláznám önmagam. Utálom, ha azt kérik tőlem, hogy átlagos legyek.

filmhu: A természetfeletti figurákra, akiket eljátszott, mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy átlagosak. A Kate és Leopoldban (2001) Ön egy villanás volt a múltból, az X-Menben (2000) furcsa teremtményként, ollószerű karmokkal lépett elő. Van egy olyan érzésem, hogy Van Helsing titka is erről szólhat: talán a film végén felfedezi, hogy személyisége egy része, amit nem értett meg, nem emberi eredetű. Vagyis ő is félig idegen. Vámpír.

H.J.: Mulatságos, hogy ezt mondja. Azt kell mondanom, valószínűleg igaza lehet… Egyetlen olyan filmet sem forgattam Amerikában, amelyben használnom kellett volna az ausztrál akcentusomat. Minden szerepem elvonatkoztatás attól, aki valójában vagyok. Még ha azt játszanám el, hogy Hugh Jackman egy filmet forgat, a néző tudná, még itt is valakinek a színészi ábrázolásáról van szó. Ez a móka benne. Ezért nem gondolkodok olyan terminusokban, mint természetfeletti. Az a munkám, hogy minél fantasztikusabb a szituáció, azt minél inkább a valósághoz kössem.