Pokol
Ismeretlen író 2006.12.23. 09:24
...
Pokol
Égető forróságba csöppentem,
Sercegve oszlik a hús kezemen.
Ordítanék a kínzó fájdalomtól,
Csakhogy szájam is eltűnt arcomról.
Kapálódzva kínlódik megsebzett testem,
Elhagytál, gyönyörű szerelmem.
Nem érdekel immár ez a gyötrelem,
Egy bizonyos, a Pokolra kerültem.
Nem így képzeltem, gondolhatjátok
Mit élek át, mióta itt hagyott.
S az áhított negyven légiót sem leltem.
Hallom, amint lezárul koporsófedelem.
Rengeteg idő telt el azóta,
S most sem áll az idő-homokóra.
Az aranyló homok lepergett,
Néhány év...Csupán erre tellett.
Ennyire rossz ember lennék?
Kit halála után is gyötör a sok emlék
Égve, kínlódva kapom a büntetést,
Kegyetlen bugyorba szól a száműzetés.
Nem is gondoltam, hogy a Mennybe jutok,
Vágytam a Pokolra, ez nem is titok.
Akármi rosszat tettem, mára bánom,
A lélek nélküli halált kívánom.
Én, szegény kis naiv lélek
Azt hittem, hogy nem félek.
Azt hittem, megvált majd a halál,
Pokol ura, Lucifer, te is megcsalál!
Apró darabokra esel szét.
Súly nehezedik rád, hátad görnyed.
Hiába vagy könnyű, valami mégis oly nehéz.
Nincsenek szerveid. Semmi vagy.
De nagy teher nyomja szíved.
Kiérsz a szobából és nem látod magad.
Fényt látsz az égen, erősödik a hited.
A csillagok fénye ez, csodálatos érzés.
Elfelejted amit a vér-szobában láttál.
Nincs többé súly sehol. Az égbe értél.
Eljött a halál, s magadra találtál.
|