Sötét Leplek

A vámpír élete nem egyszerű, hosszú és magánnyal teli, bár könnyen társat tudnak maguknak szerezni, aki ezt válogatás nélkül teszi meg az hamar ismételten magányra talál, nehéz találni olyan társat akit örökké magad mellé tudsz kötni. Talán évszázadok szükséges ahhoz hogy rá találj arra a személyre kivel életed színesebbé válhatna. Zakuro ezt viszont már máskép gondolta, ő már túl régóta kereste a megfelelő társat ki mellet a magány már csak halovány gondolat maradhatna. Már egyáltalán nem vágyott társra, csupán csak a magányra, az lett a szerelme, mi csupán csak a háboríthatatlan nyugalmat adta neki a lelke mélyén. Túl régóta kereste hiába minden próbálkozása, túlságosan is sok csalódást okoztak neki az emberek, ki becsapta ki pedig szívét zúzta szilánkokra. Egyedül létre vágyott egészen addig míg más érzések nem kerítették őt hatalomba…

Zakuro egy nagyobbacska falu szélén élt amit egy erdő vett körbe, a falu hangulata pont illet az övéhez, semmi kapcsolat a nagyobb városokkal, mindenki csak a saját dolgaival törődött. A férfi a faluban sétált, útja az erdő felé vezetett, mélyen bevetette magát a sűrűjébe, csupán a teli hold világította a kis ösvényt. Ahogy haladt egyre mélyebbre kis fényt látott világítani, ahogy közeledett a fény felé észre vette hogy egy kisseb csapat vert tábort, nem messze egyik fa mellet meg állt majd nézte hogy miket csinálnak. Egy pár ember volt csupán kik mind tele voltak életerővel és vidámsággal, oly elevenek voltak mind az 5-6 éves kisgyerekek, pedig már mind 17-18 körül voltak. Boldognak tűntek és gondtalannak egymás társaságában, a vámpírban fel idézett néhány régi emléket ez a látvány, az egyik sátorból egy lány sétált ki, hosszú fekete fénylő haja karcsú alkata és tán a leg fehérebb bőre mi egy halandónak juthatott. Zakuronak egyből fel tűnt a lány, látszott rajta hogy más mint a többi ember körülötte, senkihez nem szolt, csak minden feltűnés nélkül el ment a táborból, a vámpír csendben követte, nesztelenül, minden zaj nélkül. A lány meg állt egy tó mellet, a partjánál állt, és a víztükörben fel csillanó foldat nézte, úgy bele mélyült a látványba hogy ha közvetlenül a háta mögé állnak azt sem vette volna észre talán. A férfi csak némán nézte a nőt ki mozdulatlanul állt, mint ha várt volna valamire, hidegnek és érzések nélkülinek tűnt a vámpír szemében, mi igaz is volt, a lelke mélyén rideg és fagyos volt, kit nem érdelek a világ gondjai, sőt, még a sajátjai sem. Csak egyszerüen volt a nagy világban, az emberek között, mégis oly messzinek tűnt tőlük, egyedül, magányosan.

-Luna hol vagy? – hallatszott egy fiatal lány hangja a fák közül, Zakuro jobbnak vélte ha egy kicsit beljebb meg a sűrűbe hogy ne vegyék őt észre – Á itt vagy, csak hogy meg találtalak. Mit csinálsz itt? – kérdezte a lány mellé sétálva

-Semmit. – a válasz egyszerű és tömör volt

-Megint a holdat nézed? Jaj, hagyjad már, inkább gyere vissza a táborba és szórakozzunk egy jót, a fiukat most akarjuk rá szedni hogy énekeljenek velünk. Te nem vagy kíváncsi a bot hangjukra?

-Nem.

-Ugyan már, azért jöttünk el ide hogy jól érezzük magunkat és hogy szórakozzunk egy kicsit. Nem töltheted ezt az éjjelt itt, ne csináld már, azért hívtunk magunkkal hogy legalább ma ne legyél otthon egyedül és hogy egy kicsit jól érezd magad egy ilyen lökött társaságban mint ez. Amióta ide költöztél szinte senkihez nem szoltál meg semmit, ha nem ismernélek még az árvaházból akkor én is úgy kerülnélek el mint a többiek.

-És aztán? Gondolod hogy nem tudom hogy mit gondolnak rólam a többiek? De igen, jól tudom, de hidegen hagy, már nem tud érdekelni semmi sem.

-Na de mégis miért? Mi történt ami így meg változtatott?

-Semmi, az ég világon semmi, meg tanultam hogy érzések nélkül lehet az ember a leg boldogabb, ha nem érzed azt a kínt mikor valaki el hagy kit igazán szeretsz, ha nem érzel fájdalmat egy pofonnál. El sem tudod képzelni hogy így mennyivel könnyebb lett az életem.

-Tiszta bolond vagy ha engem kérdezel. – mondta a lány a fejét csóválva

Luna nem válaszolt, nem érdekelte az emberek véleménye róla, csupán csak magára akart maradni. Szó nélkül hátat fordított a tónak és vissza indult a táborba, ahol a sátrába ment vissza és le feküdt aludni a kemping ágyára.

Zakuro végig nézte ahogy el mennek a lányok, minden egyes szót tisztán hallot, érdekesnek találta Lunát, a gondolkodását az érzelem mentességét, és azt is hogy bármennyire is legyen elbűvölő a nő, teljesen egyedül van, magára hagyva a nagyvilágba. A vámpír követte őket vissza felé, még sokáig ott volt és a sátrat nézte a bokrok és fák mögül, néhány órával később mindenki elment aludni, csupán már csak a tábor tűz lángja égett, körülötte egy-két fiatal aludt. Csendben oda sétált a lány sátrához, be ment szép lassan, a nő egyedül aludt a sátorban, még félhomályban is tisztán látta a nőt ahogy mélyen alszik, csupán csak derékig volt be takarózva és még lábait is ki dugta alóla. Érezhető volt a sátorban a meleg, még Zakuronak is kezdett melege lenni ott bent, így ki gombolta fekete ingjének gombjait. Oda sétált a lány mellé és most közelebbről is szemügyre vette, Luna álmában kicsit forgolódott így oldaláról hátára feküdt, egyik keze feje mellett volt míg másik hasán nyugodott. Lassan közeledett a pirkadat, és Zakuro az nap még nem evett és rettentően éhes volt, ahogy a nő csupasz nyakára pillantott szinte hallotta erei lüktetését. Hiába próbált ellen állni a csábításnak, nem volt képen rá. Lassan oda hajolt a lányhoz, egyik kezét óvatosan becsúsztatta a nyaka alá másikkal pedig hátát emelte meg egy kicsit, mikor már teljesen oda hajolt a lány nyakához mélyen be szívta bőre bársonyos illatát, ajkaival lassan meg érintette bőrét, majd a lehető leg óvatosabban bele mélyesztette fogait. Luna vérének melegsége át járta a testét, mi ugyan akkor hideg is volt, ebből érezte hogy valamikor még képes volt érezni, képes volt szeretni és gyűlölni, képes volt minden olyan érzelemre mire egy egyszerű ember. A vámpír meg sajnálta a lányt, így hamar abba hagyta vérének fogyasztását, óvatosan visszahelyezte fejét a párnájára majd a még lecsorgadozó vért letörölte nyakáról, csupán egy alig észrevehető seb volt a helyén. A vámpír még egy percig nézte a lányt, nyugodt volt, nem ébredt fel, mikor már igazán közel volt a nap fel kelte el índúlt haza, szinte észrevétlenül suhant át a falun. Mikor kastélya közelében volt lassított egy kicsit, már nem kellet aggódnia a nap sugarai miatt, be ment az épületbe hol egy ember szinte semmit sem látott volna, a férfi el índúlt a pince felé, ki nyitotta az ajtaját és le sétált a hosszú lépcsőn, minek a végén egy kis terem volt, annak közepén egy koporsóval. A férfi fel nyitotta a fedelét majd belemászott hanyatt dőlt benne és magára zárta, majd lassacskán el aludt.

Luna kilenc felé ébredezett, gyengének érezte magát, sejtelme sem volt hogy mitől lehetett, fel ült majd később mikor már jobban magához tért ki kászálódott a kemping ágyból és fel öltözött, egy rövid fekete nadrágot és egy fekete topot vett fel mellé, majd utána cipőjét is fel húzta lábaira. Lassan kisétált a sátorból és barátnőjével találta szembe magát.

-Jó reggelt te kis álomszuszék. –köszönt vidáman a lány

-Neked is Liza. – mondta unott hangon Luna

-Nem sokára indulunk vissza úgyhogy készülődj.

-Gondoltam hogy ilyen korán vissza megyünk, úgyhogy már tegnap össze pakoltam.

-Akkor jó, ennek igazán örülök. Segítek össze szedni a sátrat rendben?

-Ahogy gondolod. – felelte a nő majd neki álltak össze szedni a sátrat

Egy óra múlva már mindenki kész volt, fel vették hátizsáklyukat és hazaindultak, vissza érve szépen lassan le szakadtak egymástól, mindenki arra felé ment amerre lakott. Luna mikor végre haza ért és be ment a lakásba le dobta hátáról a túra táskát majd fel ment lezuhanyozni, miután végzett maga köré tekert egy törölközőt és be ment a szobájába és fel vett egy hosszú fekete nadrágot és egy inget hozzá, majd le ment és el pakolta a holmikat miket a túrára vitt. Miután végzett vele vissza ment a szobájába és le dőlt az ágyra aludni. Számára érthetetlen módon csak kora este ébredt fel, lassan fel kelt az ágyból és le ment készíteni magának egy kávét. Miután el készítette meg itta, el mosta a bögrét majd úgy döntött hogy el megy és sétál egyet.

Zakuro mikor fel ébredt ki nyitotta koporsója fedelét és ki mászott belőle, fel ment a földszintre majd be a fürdőbe és le fürdött, fel vett egy köntöst majd be ment a hálószobájába oda sétált a szekrényéhez és ki vett belőle egy hosszú bőr nadrágot és egy ujjatlan pólót majd fel vette. Miután fel öltözött el ment vadászni egyet hogy csillapítsa étvágyát, keresgélés közben ismerős szag csapta meg az orrát, ezer közül is fel ismerte volna a lány bódító illatát. Pár perces nézelődés után fel vélte fedezni őt, halványan el mosolyodott a férfi. Lassan és észrevétlen el kezdte követni a nőt, ki látszólag a falu temetőjéhez tartott. Mikor oda ért látta hogy a nő fel mászik a kerítésen és úgy jut be a már le zárt helységbe, a vámpírnak nem okozott nagy gondolt a be jutás, egy könnyed ugrással már bent is volt. Egy pillanatra el tűnt szeme elöl a nő, de könnyen meg érezte azt hogy merre is van, így el indult abba az irányba merre érezte jelenségét, meg állt egy kripta mellet, a lány háttal állt neki egy hatalmas síremlék előtt. Kíváncsi volt hogy vajon kik lehettek oda el temetve, és arra is hogy a lány vajon miért pont éjszaka ment el oda?

Luna csak mozdulatlanul állt a sít előtt múltján töprengve, bár ez a gondolkodás nem tartott sokáig, kutya morgását halotta, lassan oldalra pillantott és szembe fordult az állattal. Rezzenéstelenül nézett rá, még csak nem is félt, nyugodt volt akár egy szikla. Ahogy lassan felé indult a kutya ő úgy lépett lassan hátra, érezte hogy ha ez így megy tovább akkor nem fogja meg úszni élve. Ahogy egyre jobban hátrált egy sötét alakot fedezett fel az állat mögött, ami oda ment mögé és a nyakánál meg ragadta, a kutya csak úgy nyüszített a fájdalomtól ahogy egyre jobban szorította a nyakát az idegen. Majd egy pillanatban el hajította azt mint ha egy rongy baba lett volna. A védtelen állat olyan gyorsan futott el amilyen gyorsan csak tudott. A lány csak nézte a hozzá közeledő alakot, míg a hold fényében nem pillantotta meg az arcát.

-Köszönöm. – szolt közömbös hangnemben Luna

-Nem tesz semmit. – lelelte a férfi – Ha szabad érdeklődnöm kisasszony mit keres itt ily késői órában?

-Csupán csak szüleim sírjához jöttem el.

-És miért pont ilyenkór? Miét nem inkább napközben?

-Nem szeretem a nappalokat, jobban ragaszkodom az éjszakákhoz.

-Szóval maga is olyan éjszakai bagoly fajta igaz?

-Akár mondhatjuk így is.

-Értem, nos szerintem ha jót akar magának el megy innen, nem egy kutya őrzi ezt a területet.