Kedvenceim
2006.08.26. 22:18
Páris! Páris!
Inog minden s én botorkálón Lépek a ködbe, hóba, fagyba S valaki menekül előlem S mintha néha visszakacagna.
Jaj, hiszen ez szent-maga Páris, Mely most előlem kacagva fut, száll S amit én kapkodva elérek: Hideg zsivaj és fagyos utcák.
S a kacagás is egyre halkabb És én egyre gyávábban lépek: Előttem nagy sírok tárulnak, Vörös ölűek, szörnyü mélyek.
Már lábaimnak nincs hol állni, Már fejemet senki se fogja. Már nem tudom, hogy melyik percben Zuhanok le megtántorodva.
Páris, 1910 január vége
Vörös Lobogó, 1919 január 31
Még egy kis felednivalóm van S csak addig fognak tudni rólam, Míg ezt az egyet is lerázom: Engem mindig félig szerettek.
Nekem nincs semmi tartozásom, Könnyű lehet az elmúlásom, Engem mindig félig szerettek S ezért nem jár emlék, se hála.
Engem mindig félig szerettek, Van jogom, hogy gonosz lehessek S úgy haljak meg, hogy nagyon fájjon, Kik szivüket úgy óvták tőlem.
Ez az egyetlen tartozásom S ezt az egyet játszva lerázom. Engem mindig félig szerettek S én nem szerettem senkit, senkit.
Páris, 1910 január vége
Vörös Lobogó, 1919 január 31
Megállok lihegve: Páris, Páris, Ember-sűrűs, gigászi vadon. Pandúr-hada a szájas Dunának Vághat utánam: Vár a Szajna s elrejt a Bakony.
Nagy az én bűnöm: a lelkem. Bűnöm, hogy messzelátok és merek, Hitszegő vagyok Álmos fajából S máglyára vinne Egy Irán-szagú, szittya sereg.
Jöhetnek: Páris szivén fekszem, Rejtve, kábultan és szabadon. Hunnia új szegénylegényét Őrzi nevetve S beszórja virággal a Bakony.
Itt halok meg, nem a Dunánál. Szemem nem zárják le csúf kezek; Hív majd a Szajna s egy csöndes éjen Valami nagy-nagy, Bús semmiségbe beleveszek.
Vihar sikonghat, haraszt zörrenhet, Tisza kiönthet magyar sikon: Engem borít erdők erdője S halottan is rejt Hű Bakony-erdőm, nagy Párisom.
Párisba tegnap beszökött az Ősz. Szent Mihály útján suhant nesztelen, Kánikulában, halk lombok alatt S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: Füstösek, furcsák, búsak, bíborak, Arról, hogy meghalok.
Elért az Ősz és súgott valamit, Szent Mihály útja beleremegett, Züm, züm: röpködtek végig az uton Tréfás falevelek.
Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé S Párisból az Ősz kacagva szaladt. Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán Nyögő lombok alatt.
Öreg legény, boldog legény, hajh, Nem sujtja soha Tűzhely-bánat: Egyedül él és sorra lakja Olcsón a kis hotel-szobákat. Öreg legény, boldog legény, hajh, Magtalanul, bölcsen, keserüen.
Öreg legény, boldog legény, hajh, Egy szép napon ha összeestem, Nem lesz kázus. Pincér jelenti Itt, vagy Svájcban, vagy Budapesten: Öreg legény, boldog legény, hajh, Harminchat szám, harmadik emelet.
(Páris)
|